A Fehérbor

Fehérbort gyakorlatilag minden szőlőfajtából lehet készíteni (ha vörös- vagy kékszőlőből készül, gyorsan el kell választani a húst a héjtól, nehogy színt kapjon). Ha fehérszőlőből készítik a fehérbort, a borászok általában ekkor is sietnek a szétválasztással, mert a héjból tannin kerülhet (keserű cserzőanyag) át.

Ha friss, éles, kristálytiszta fehérbort akarunk, akkor a frissen szüretelt fehérszőlőt villámgyorsan el kell juttatni a feldolgozóba, nehogy túl sokat érintkezzen a nappal és a levegővel. A feldolgozóban a szőlő először a zúzó-bogyózó gépbe kerül, amely elválasztja a héjat a hústól, valamint leszedi a kocsányt. Ezután jön a mustelválasztás, ahol a cefréből elkülönítik a must egy részét, ezzel megkönnyítik a következő munkafolyamatot, a sajtolást. Fehérbornál fontos a gyengéd sajtolás. A keletkezett mustot az erjesztőtartályokba öntik. Az erjesztés folyamata után a fehér borokat rozsdamentes acéltartályokban érlelik tovább. Néhány hónap múlva szűrik és palackozzák. Vannak olyan fehér borok is, amelyeket tölgyfahordókban tovább érlelnek palackozás előtt. Újhordós, ún. barrique érlelésre eddig a chadonnay bizonyult alkalmasnak, mert ehhez a szőlőfajtához passzol a kis hordók által közvetített vaníliás, vajas íz.

A Magyarországon készített Fehér borok:

Furmint
Hárslevelű
Ezerjó
Cirfandli
Juhfark
Leányka
Király Leányka
Kéknyelű

Budai zöld
Olaszrizling
Rajnai rizling
Tramini
Muskotály
ChardonnaySauvignon Blanc
Pinot Gris

Pinot Blanc
Semillon
Oremus
Zeus
Zöld Veltelini
Irsai Olivér
Cserszegi fűszeres

Fel

Fehérbor


 

A Vörösbor

Vörösbort csak kékszőlőből lehet készíteni. A fehérborokkal ellentétben, ahol a szőlőszem héja csak dekoratív szerepet játszik, itt a héj kiemelkedő fontosságú: benne vannak a színezőanyagok, íz anyagok, és tannin is.

A tannin, ez a keserű cserzőanyag az egyik legfontosabb különbség a fehér és a vörös borok között. A tannin tartósít, ez nagyon fontos, mert biztosítja azt, hogy a bor ne "öregedjen" meg idő előtt. A korai gyors fogyasztásra szánt borokat éppen ezért nagyon kevés tanninnal készítik. Az íze kissé kesernyés, összehúzza a szájat, a száj egész felületén érezhető.
A vörösborok készítésénél a borász jóval több technikát dobhat be, mint a fehér boroknál.

Maga a folyamat hasonló: szüret, erjesztés, érés, palackozás, azonban a vörös borok készítésénél nem különítjük el a mustot és a törkölyt (héjtömeget), a héjnak az erjedési részben is szerepe van. A kioldódó színanyagok adják a vörös borok színét. Az erjesztés történhet vasbeton-, rozsdamentes acéltartályokban, vagy hagyományos hordókban. A magas minőségű színbort azonnal hordókba, vagy tartályokba töltik, a maradék must-kocsány-héj összességét pedig sajtolják, és később ezt a tanninban gazdag présbort esetleg visszakeverik, hogy tannint, testességet adjon a kész bornak.

A legjobb minőségű vörös borok tölgyfahordókban érlelődnek. Drága és időigényes, de utánozhatatlan vanília és égetett (pirítós) illatot biztosítanak.

A kék szőlők borai Magyarországon:

Kadarka
Kékoportó
Zweigelt
Kékfrankos
Pinot Noir
Merlot
Cabernet Franc
Cabernet Sauvignon

Fel

Vörösbor


 

A Rosé bor

Hagyományosan a rosé borokat vörös borszőlőből készítik úgy, hogy a színt biztosító héjat csak annyi ideig hagyják az érlelőkádban, hogy a bornak kellemes, rózsaszínes (réz, lazac, hagymahéj, rózsa) színárnyalatot adjon. Az így készített bor friss, üde, virgoncan vidám - és elvileg száraz. Jéghidegen felszolgálva a tavaszi, nyári délutánok, esték kedélyes beszélgető bora, tejszínes makarónik méltó párja.

Készítenek rosé-t vörös és fehér borok keverésével is. Van például egy francia pezsgőfajta, a Blanc de Noirs, amelynél ezt a módszert használják. Itthon nem jellemző.

Fel

Rosé bor


 

A Fehérbor jellemzése

Budai zöld

A kéknyelű elsősorban szóba jöhető beporzó fajtája. Csak Badacsonyban ismert. Bora fajtatisztán elkészítve kemény, de nem egysíkú bor. Némi ízrokonságot mutat az Ezerjóval.

Chardonnay

Kizárólagos fehér fajta Burgundiában. Úgynevezett világfajta. Mindenütt nagy igyekezettel termesztik, de a franciához hasonló kimagasló minőséget csak kevés helyen hoz. Illata zöldalma és tűzkőillat, néha füstre emlékeztet. Ízében dominálnak a más fajtákhoz nem hasonlíthatóan összetett savak.

Származása:
Franciaország
Tőkéje:
nagyszámú, hengeres, barnássárga vesszőt nevel
Fürtje:
kicsi, hengeres vagy vállas, középtömött
Bora:
fajtajelleges, finom zamatú, kemény karakterű, élénk, elegáns bor
Elterjedése:
Hajós-Bajai, Soproni, Etyek-Budai, Pannonhalma-Sokoróaljai, Mecsekaljai, Balatonfelvidéki, Dél-Balatoni, Szekszárdi borvidék
Ízjegyei: érett sárgadinnye, méz, érett bornál a vajasság. Rendkívül elegáns bor, sokáig érlelhető. Az egyetlen fehérbor, amely meghálálja az újhordós érlelést és az ezzel járó almasavbontást.

Cirfandli

Színe többnyire aranysárga, zöld árnyalatokkal. Finom virágos illat, diszkréten fűszeres íz jellemzi, gyakran több-kevesebb maradékcukorral erjed ki. Jól eltartható. Legszebb borait a Mecsekalján találjuk.

Cserszegi fűszeres

Újabban fajtatisztán is megjelent a szaküzletekben. Az illatos bor sokéves érlelésre megfelelő savak hiányában nem alkalmas. Aki viszont kedveli az illatos borokat, az az elterjedtebb Irsai mellett egy másik hazai fajtát is megkóstolhat.

Származása: Magyarország
Tőkéje: középerős növekedésű, kevés számú, hosszú ízközű vesszőt nevel
Fürtje: középnagy, vállas, kúpos, középtömött. Korai érésű fajtahibrid
Bora: illatos, sajátosan fűszeres zamatú, élénk savtartalmú
Elterjedése: Csongrádi, Hajós-Bajai, Kunsági, Etyek-Budai, Balatonfelvidéki, Balatonmelléke borvidék

Ezerjó

Friss, savhangsúlyos, egyszerű (egysíkú) bor. Zöldesfehér színű, száraz, kissé fanyar és kevésbé illatgazdag. Markáns savak jellemzik. Ha a móri vidékről származik, jól érlelhető.

Származása: Magyarország
Tőkéje: erős növekedésű, kevés számú vesszőt nevel
Fürtje: középnagyy, vállas, tömött középérésű
Bora: alkoholban gazdag, kemény, kissé fanyarkás ízű
Elterjedése: Móri, Kunsági, Ászár-Neszmélyi borvidék

Furmint

Illata fiatalon az érett almára, ászkolás után mézre és dióra emlékeztet.

Fajtajellege: extrakt-gazdag, tüzes robusztus, kifejezetten savhangsúlyos. Érlelést igényel és jól eltartható. Elsősorban Hegyalja és Somló a termőterülete.

Származása: nem tisztázott
Tőkéje: kifejezetten erős növekedésű, kevés, hosszú, vastag vesszőt nevel
Fürtje: középnagy, laza, hengeres
Bora: illatos, tüzes, savas, kissé fanyarkás ízű. Jó évjáratokban aszúsodik
Elterjedése: Tokaj-hegyaljai, somlói, mecsekaljai és Balatonfüred-Csopaki borvidék

Hárslevelű

Zöldessárga színű, az illata gyümölcsös és könnyű. Ízben halványan fűszeres, savai elegánsabbak, mint a furminté, fanyar utóízzel bír. Hegyalján, Somlón és a Villány-siklósi borvidéken van otthon.

Származása: valószínűleg magyar
Tőkéje: nagyon erős fejlődésű, ritka, merev, felálló vesszőzetű
Fürtje: nagy, elérheti a 40 cm-es hosszúságot is. Hengeres; laza a vége, olykor villásan elágazik
Bora: fajtajelleges, finom, hársméz illatú és zamatú, testes. Több éves érlelés során kiváló minőségű. Önállóan a debrői hárslevelű, a furminttal együtt a tokaji borkülönlegességek alapját adja.
Elterjedése: Tokaj-Hegyaljai, Villányi, Somlói, Mátraaljai és Egri borvidék

Irsai Olivér

Pozsonyi fehér és a Csabagyöngye keresztezése. Muskotályos illata, szelíd savai vannak. Viszonylag gyorsan öregszik. Jó "társalgó-bor". Legszebb a Balaton mellett.

Származása: Magyarország
Tőkéje: középerős, hosszú, elfekvő vesszőket nevel
Fürtje: középnagy, vállas, laza
Bora: intenzíven muskotályos, lágy, gyorsan vénülő
Elterjedése: Pannonhalma-Sokoróaljai, Dél-Balatoni, Mátraaljai, Ászár-Neszmélyi borvidék

Juhfark

Nevét hosszú, hengeres fürtje adja. Bora szalmasárga. Jellegzetes illata nehezen volna leírható. Ízében határozott savak és fanyarság érezhető. Nem komplikált bor, az érlelést nagyon meghálálja, szépen öregszik. Férfias bor, Somló különlegessége.

Származása: osztrák vagy magyar
Tőkéje: középerős növekedésű, lapított, világosbarna vesszők jellemzik
Fürtje: középnagy, hengeres, tömött
Bora: különleges összetételű savakkal, finom illatokkal rendelkezik
Elterjedése: Etyek-Budai, Somlói borvidék

Leányka

Bora diszkrét illattal és többnyire lágy savakkal bír. Ideális "beszélgető-bor". Sokéves érlelést csak kivételesen jó évjáratból visel el, ilyenkor a ki nem erjedt cukor segít a szép érésben. Egyik fő termőterülete az egri borvidék.

Származása: Moldávia
Tőkéje: erőteljes fejlődésű. Nagy számú vastag, világosbarna vesszőt nevel
Fürtje: kicsi, vállas, tömött
Bora: fajtajelleges illatú és zamatú, alkoholban gazdag, tüzes, lágy
Elterjedése: Bükkaljai, Egri, Ászár-Neszmélyi, Móri, Mátraaljai borvidék

Kéknyelű

Nővirágú, rosszul termékenyülő, nehezen termeszthető fajta. Ez magyarázza lassú eltűnését a szőlőhegyekről. Ma már örömmel számolhatunk be új telepítésekről. A friss bor halványzöld, érlelés során is világos marad. Illata határozott, de nem tolakodó, jellegében sok közös van a királyleánykával. Élénk savérzetet ad. Hosszabb érlelés után nagy ívű savharmóniát produkál. Badacsonyban (egyetlen termőhelyén) sokszor túlérik, ami nem előnyös. Elegáns struktúrája sem magas alkohollal, sem maradékcukorral nem érvényesül.

Származása: nem ismert, valószínűleg Magyarország
Tőkéje: középerős, görbe, lapított vesszőzetű
Fürtje: középnagy, kissé vállas, laza
Bora: finom illatú és zamatú, egyes években különleges minőségű
Elterjedése: Badacsonyi borvidék

Király Leányka

Jellemzője a kissé parfümös, kellemes illat. Élénk, üde savérzetet ad. Elegáns bor, érlelésre alkalmas. A Mátraalján és Egerben különlegesen szép.

Származása: Erdély
Tőkéje: erős növekedésű, sűrű vesszőzetű
Fürtje: közepes vagy kicsi, vállas, tömött
Bora: diszkréten muskotályos illatú, finom, harmonikus, testes
Elterjedése: Etyek-Budai, Móri, Balatonboglári, Pannonhalma-Sokoróaljai, Tolnai borvidék

Olaszrizling

Csak névrokona a Rajnairizlingnek. Illatban nem igazán gazdag. Ha nagy minőségű, akkor a rezedára emlékeztet. Savai finomak, a termőhelytől, évjárattól nagyban függnek, de mindenképpen szelídebbek, mint a Rajnairizling savai. Utóízében gyakori a keserűmandula. Hajlamos a töppedésre és a nemes penészt is jól fogadja. A legszebb Olaszrizlingek a Szent Görgy-hegyen és Csopakon a Berekháti dűlőben teremnek.

Származása: nem tisztázott, Olasz- vagy Franciaország
Tőkéje: középerős vagy gyenge, sűrű, vékony vesszőzetű
Fürtje: kicsi, hengeres, tömött, gyakran mellékfürtöt visel
Bora: keserű mandulára emlékeztető ízű, többnyire lágy, fajtajelleges. Túlérett szőlőjéből különleges minőségű borokat készítenek
Elterjedése: nagyon elterjedt, szinte minden borvidéken megtalálható

Pinot Blanc

Ez a fehér burgundi. Zárkózott illatú, ízében is tartózkodó bor némi mogyoróízzel. Kiemelkedő ízirányai nincsenek, viszont rendkívül elegáns. Egri pincészetek évről évre nagyon jó minőségben kínálják.

Pinot Gris (szürkebarát - f)

Érett bogyói lilásvörösek, bora ezért olykor halvány aranysárga. Amikor magas cukorfokkal érik be, természetes édes bort ad. Aromái és ízei valójában szárazon mutatkoznak meg igazán. Az ízben jellegzetes, a gyógyfüvekre emlékeztető ízkomponens van. A balaton-felvidéken, Badacsonyban nagyon szép.

Rajnairizling

Egyetemes fajta, az egész világon ezt értik rizlingen. A téli hideget jól tűrő szőlő, mely töppedésre és botrytisesedésre is hajlamos. Bora friss illatokkal bír, ízére jellemző a savdominancia. Érett szőlőből magas minőségű, élvezetes, máshoz nem hasonlítható karakterű bor készíthető. Rossz évjáratban, vagy korán szüretelve élvezhetetlenül kemény. Savai révén nagy érési képességgel rendelkezik. Százéves palackjai is jól fogyaszthatóak. Nálunk Badacsonyban, és a móri borvidéken hozza legjobb formáját.

Származása: Rajna melléke
Tőkéje: erős növekedésű, közepes számú, mereven felálló, hengeres vesszőt nevel
Fürtje: kicsi, hengeres vagy kissé kúpos, gyakran szabálytalan alakú, tömött
Bora: finom illatú és zamatú. Általában kemény, savai azonban finomak, nagy extrakttartalmú
Elterjedése: Hajós-Bajai, Etyek-Budai, Balatonfüred-Csopaki, Somlói borvidék

Sauvignon Blanc

Nagytestű, de nem bonyolult ízvilágú bor. Ez is világfajta. Illata egrest, íze a levágott füvet juttatja eszünkbe. Képes rendkívüli illatintenzitást felmutatni. Ilyenkor a bor robusztus és semmiképpen nem elegáns. Határozott savak jellemzik. Jól tárolható. Mátraalján, Etyeken különösen 1992-ben volt szép. Újhordós érlelése nem fejleszti az ízvilágot.

Semillon

Főleg a Dél-balatoni borvidéken telepített szőlőfajta, származási helye D-NY-Franciaország. A világon talán a legnagyobb ismertségre a Sauvignon blanc-nal házasítva tett szert. Bora sok esetben savhiányos, ennek ellenére friss és üde. Hajlamos a botrytisesedésre.

Tramini

Nálunk a fűszeres Tramini az elterjedt. Szőlőjének színe éretten pirosas, ezért színe fiatalon is lehet aranysárga. Illata intenzív, rózsa valamint sárgabarack fedezhető fel benne. Savai, a Somlón termettek kivételével, inkább lágyak, mint határozottak. Elvisel némi maradékcukrot is, de a bor szárazon vagy félszárazon szebb, mint édesen. Ízében van fahéjra és licsire emlékeztető vonás is. Sok borvidékünkön termesztik.

Származása: bár nevét a dél-tiroli Traminról kapta, egyes kutatások szerint francia eredetű, mások É-Görögországból származtatják
Tőkéje: középerős növekedésű, sűrű vesszőzetű
Fürtje: kicsi, szabálytalan alakú, tömött vagy közepesen tömött
Bora: fajtajelleges, kellemes illatú, fűszeres zamatú, lágy, finom bor
Elterjedése: Pannonhalma-Sokoróaljai, Mátraaljai, Egri, Móri borvidék

Muskotály

Az ottonel és sárga muskotály közül az utóbbi az elegánsabb. Illatuk intenzíven parfümös (narancsvirág), és a közhiedelemmel ellentétben kiváló - bár nem évekig tartó - savakkal bírnak. Gyakran utólag édesítik, ilyenkor az édesség lefedi az eredeti ízeket. Túlérésben szép desszertbort ad.

Zeus

Ezerjó és Bouvier keresztezéséből származó fajta, későn érő, bőtermő, hajlamos rothadásra. Borának savtartalma magas, minőségét a szakma közepesnek ismeri, viszont késői szürettel rendkívüli minőséget tud adni. Elsősorban Badacsonyban és környékén található.

Zöld Veltelini

Ausztria fő fehérszőlő-fajtája. Több figyelmet érdemelne. Illata üde, ha nagy minőségű a bor, feketeborsra és mentára emlékeztet. Szép és gazdag savkészlete van. Nálunk a Balatonfelvidéken és Mőcsényben terem a legszebb veltelini.

Oremus

Az azonos nevű dűlővel és pincészettel történő keveredések elkerülése végett jelenlegi nevén: Zéta. A negyedik engedélyezett hegyaljai fajta, szülői és bouvier és furmint, korán érő és könnyen aszúsodó szőlő.

 

Fel

Fehérbor jellemzése


 

Vörösborok jellemzése

Cabernet Franc

A cabernet testvérpár egyszerűbb tagja. Ma már bizonyított, hogy a cabernet-nél nem is testvérpárról kell beszélnünk. Az "ősszülő" a Cabernet Franc volt. Ennek keresztezése a Sauvignon Blanc-nal eredményezte az illatos utódot. A Cabernet Franc illata nem olyan intenzíven fűszeres, mint a Sauvignoné, viszont jó évjáratban, jó fekvésből (inkább 15, mint 10 éves korában) hallatlan ízmélységet ér el. A házasításokban az alapot képezi. Illata szederre, zamata kökény, erdei szamóca, szilva komplexumra vezethető vissza. Villány és Szekszárd egyaránt kitűnő termőterületei.

Cabernet Sauvignon

A kékszőlők, ezáltal a vörösborok királya. Illatában a cseresznye és a cédrusfa, ízeiben a fekete ribizli, szeder és eukaliptusz ismerhetők fel. Rendkívül komplex! A két Cabernet egyformán gazdag tanninban, boruk ezért sötét és "sűrű". Alkoholtartalma a testesség követelménye miatt nem lehet 12% alatt. A jó évjáratok nagyon hosszú idő alatt fejlődnek ki. Ez Villányban legalább 10 év, és 5-6 év Szekszárdon. Az új, kishordós érlelés még tartósabbá teszi a bort, de néha nyújtja az érlelési időt is. A jobb villányi borok 1993. évjárata a jövő évezred első évtizedében lesz a csúcson. (Ha a borok, főleg vörös borok életgörbéjéről beszélünk, a csúcs elérése félreérthető. A nagy értékű, tartós borok nem csúcsponttal - hanem grafikonon ábrázolva - platóval bírnak, azaz évekig közel azonos formát hoznak.)

Származása: Franciaország
Tőkéje: gyenge növekedésű, mereven álló vesszőzetű
Fürtje: kicsi, vállas, közepesen tömött vagy laza
Bora: különleges minőségű, kifejezetten fajtajelleges, bársonyos, cserzőanyagban gazdag
Elterjedése: Villányi, Szekszárdi, Egri, Dél-Balatoni, Hajós-Bajai borvidék

Kadarka

Amíg karós támasz mellett, talajközelben termesztették, kitűnő vörös bort adott. Tanninban nem gazdag, ezért színe halványabb, viszont savai erőteljesek, de harmonikusak. Jó évjáratban az ízgazdagsága a fűszerességig terjed. Jól érlelhető. Legismertebb termőhelye Szekszárd és az alföld.

Származása: Kis-Ázsia
Tőkéje: erős növekedésű, vesszői vastagok
Fürtje: középnagy, bőven termő, könnyen rothadó
Bora: középnagy, bőven termő, könnyen rothadó
Elterjedése: Szekszárdi, Hajós-Bajai, Balatonfüred-Csopaki, Kunsági, Csongrádi borvidék

Kékfrankos

Borának színe még éretten is közelebb áll a bíborlilához, mint a melegebb vörös bor színekhez. Savai különösen hűvösebb termőtájakon felettébb kemények lehetnek (Sopron). Célszerű, ha a bor átmegy a biológiai savbomláson. Alacsony termésátlaggal extraktban nagyon gazdag bor nyerhető, de akkor is egyszerű, ám megbízható bor marad. Egerben, Szekszárdon és bizonyos soproni fekvésekben mutatkozik legszebb formájában.

Származása: nem tisztázott
Tőkéje: kifejezetten erős növekedésű, kisszámú felálló vesszővel
Fürtje: középnagy, vállas, olykor ágas, közepesen tömött
Bora: finom cserzőanyag-tartalmú, kissé savas ízhatású. Az Egri Bikavér legfontosabb összetevője
Elterjedése: Szekszárdi, Villányi, Soproni, Egri, Mátraaljai borvidék (de az ország egész területén megtalálható, ahol kékszőlőt termelnek)

Kékoportó

Értékeit csak meleg termőhelyen mutatja meg (pl. Villány). Ilyenkor kellemesen lágy savakkal, bársonyos tanninnnal mutatkozik. Bora magában nem tartós, 10-20%-ban Kékfrankossal házasítják. Ideális beszélgetőbor. Erős hozamkorlátozás mellett újhordós érlelésű váltpzata meglepően szép bor!

Származása: portugál, egyes szakemberek szerint osztrák
Tőkéje: közepes fejlődésű, kissé elterülő vesszőket nevel
Fürtje: középnagy, vállas, közepesen tömött
Bora: fajtajelleges, szép színű, finom csersavtartalmú
Elterjedése: Egri, Villányi, Szekszárdi, Hajós-Bajai borvidék

Merlot

A "nagy" kékszőlő fajták egyike. Illata éretlenül a fűre emlékeztet, érett szőlőjének bora pedig málnára és piros rózsára. Ízében túlérett kék szilva, málna, földieper fedezhető fel. Magában egy simogató bor, szelíd savakkal. Jól lekeríti a Cabernet fajtákat, tehát kiváló társ a házasításhoz. Villányban pár éve megjelent szép iskolázással - önállóan is, de többnyire csak házasítási alapanyagként - kerül felhasználásra. Ideális termővidéke Szekszárd.

Származása: Franciaország
Tőkéje: középerős, mereven álló vesszőzetű
Fürtje: kicsi, vállas, laza
Bora: általában mélyvörös színű, telt, bársonyos ízű. Jellegzetes aromájú, száraz, minőségi bor
Elterjedése: Soproni, Egri, Hajós-Bajai, Villányi, Dél-Balatoni borvidék

Pinot Noir

A Pinot Noir-nak fő értéke az egyetlen más fajtában sem található finom savvilág. Megjelenésében mindig üdébb, karcsúbb, mint a legtöbb nagy vörös bor, de eleganciában felülmúlhatatlan. Színét, illatvilágát a piroshúsú gyümölcsök jelentik, általában magasabb alkoholtartalma jó érlelhetőséget biztosít számára. Csúcsbor kínálatunkban egyre jelentősebb szerephez jut. Ideális termőtája az egri borvidék. Eddig főleg a villányi borvidéken születtek Pinot Noir borok, az optimálisnál nagyobb tannintartalommal.

Zweigelt

Egy keresztezés eredménye (Kékfrankos x Sankt Laurent). Mivel tőkéje jól tűri a túlterhelést, bora igazi szépségében ritkán élvezhető, a sok termés ugyanis felhígult ízanyagokat jelent. Megfelelő hozamban jó savakkal is bír, de hosszú érlelésre ritkán alkalmas. Sok területen honos.

Származása: Ausztria
Tőkéje: közepes növekedésű, ritka vesszőzetű
Fürtje: középnagy vagy nagy, vállas, nagyon tömött
Bora: jó minőségű, csersavban gazdag, harmonikus
Elterjedése: Soproni, Mátraaljai, Csongrádi, Szekszárdi borvidék

Fel

Vörösbor jellemzése


 

Mi a BOR

A bor: a frissen szüretelt szőlő levéből erjesztéssel nyert alkoholos ital.

Az erjedés az a folyamat, amelyben a szőlőben található cukor alkohollá alakul át, élesztőgombák segítségével. A borkészítés legegyszerűbb módja az, amikor a szőlőszemek összezúzásával a szőlő héjában található természetes borélesztő a szőlő levében található cukorral lép kapcsolatba. Emberi beavatkozás nem szükséges: zúzással és természetes erjedéssel bármilyen szőlőből bor lesz.

A borászok természetesen beavatkoznak a borkészítés folyamatába, hogy a lehető legjobb minőségű bort érjék el. Kiválasztják a legjobb minőségű szőlőszemeket, garantálják a maximális higiéniát a borkészítés folyamán, és vannak különböző beavatkozások, amelyeket elvégeznek, és ezzel befolyásolják a bor színét, ízét, stílusát. Mixelhetik a különböző szőlőfajtákat, használhatnak különböző fajtájú és minőségű erjesztőgombákat és cserzőanyagokat, különböző minőségű hordókat és tartályokat... stb. Ezer és ezer módja van annak, hogy egy borkészítő stílusára rá lehessen ismerni az adott borvidéken belül.

Fel

Mi a BOR


 

Mi a SZŐLŐSZEM

 

Ha megvizsgálunk egy szőlőszemet, legyen az kék vagy fehér szőlő, ugyanúgy néz ki.

Van neki:

- szára: ami fás és tele van tanninnal (a kesernyés ízű cserzőanyag, későbbiekben nagyon fontos!).
- héja: ami hamvas az élesztőgombák és baktériumok miatt. Itt találjuk a színanyagokat tartalmazó színtesteket tasakokba zárva. A héjban a tannin mellett egyéb illat- és zamatanyagok találhatók.

- húsa: borkészítés szempontjából ez az igazán érdekes rész. A hús minimum 70%-a víz, a maradék 30% viszont tartalmazza azokat az elemeket, amelyek a bor karakterét, ízét, érdekességét adják. Ezek lehetnek gyümölcscukrok, savak, a talajból nyert nyomelemek és pektin (zselésítő anyag). Majdnem minden szőlő húsa fehér.

A SZŐLŐ

A szőlőnövény hosszú múltra tekint vissza, létezését számos lelet bizonyítja. Minden bizonnyal már a harmadkor elején létezett a Földön: többek közt az alaszkai, izlandi termőterületek létéről a felszín alatti mélyebb rétegekben talált megkövesedett tőkék tanúskodnak. Ezen kívül több későbbi írásos forrás és különböző edények, görög amforákat díszítő motívumok is mind-mind arra utalnak, hogy őseink ismerték a szőlőt, mi több, a belőle készített nedű kultúrák szertartásainak nélkülözhetetlen kellékévé vált az idők folyamán. Gondoljunk akár a görögök Dionüszosz- ünnepeire, vagy a hírhedt római lakomákra! Továbbá, számos esetben utal rá Homérosz, Horatius, Cicero, vagy éppen Vergilius, sőt, még a Gilgames- eposz, és a Biblia is több helyen megemlíti!

Az antikvitásban a bor népszerűségét mi sem mutatja jobban, minthogy a különböző összejöveteleken, vacsorákon a bormesterek rendszeresen felvizezték az italt, hogy a vendégek minél később részegedjenek le az elfogyasztott mennyiségtől. A régi borok valószínűleg sokkal nehezebbek voltak mostani rokonaiknál, mivel a szőlőtermelővidékek délebbre helyezkedtek el, és köztudott, hogy a déli borok erősebbek, édesebbek a többinél. A hellének különösen fontos szerepet töltöttek be a szőlő- és borkultúra elterjesztésében: a már évezredes hagyományokat továbbfejlesztve ők újították meg a szőlőtermesztést, valamint hajósaiknak köszönhetjük a bor szélesebb körű elterjedését is. Feljegyzések százai bizonyítják, hogy a görög földművesek rengeteget tudtak a szőlő- és borkészítés fortélyairól: ismerték a szőlőmetszést, a különböző borkészítéshez használatos anyagokat (gyanta, só, méz), illetve kifejezetten egyedi ízekhez jutottak mirha, sáfrány, tengervíz és különböző illatosítók (rózsa, viola) hozzáadásával.

Hazánkba római közvetítéssel jutott el a szőlőművelés kultúrája, s a területen már megkezdett hagyományokat a türk népektől ellesett tapasztalatokkal kiegészítve folytatták honfoglaló őseink. A bor közkedveltségét rengeteg népdal, népmese és egyáltalán az egész magyar folklór, a máig népszerű szüreti bálok és éttermeink italválasztékai egyaránt mutatják.


A SZŐLŐNÖVÉNYRŐL

Az éghajlat és a szőlő fajtájának függvényében 130-200 nap telik el a rügyfakadástól a szüretig. A szőlőnövényt gyökérrendszer és szárrendszer alkotja, gyökere járulékos gyökér, azaz a szárrendszer valamely más részéből képződött. Funkciója, hogy rögzítse magát a növényt, és hogy a talajból vizet és abban oldott anyagokat vegyen fel a növény ellátásához. Gyökérnyakból és gyökértörzsből, továbbá harmat-, lég-, hajszál- és oldalgyökerekből áll, kiegészítve még a gyökérszőrökkel. Ezek a gyökéren belül három övezet szerint látják el feladataikat: növekedési-, felszívó- és szállító övezetet különböztethetünk meg a föld felszíne felé haladva.

A szárrendszer fő része a hajtás, az adott tenyészidőszakban képződött, zöld, leveles szár; ezt alkotják a csavarodó, kapaszkodásra való kacsok, az általában tagolt, tenyeres, fajtánként más és más levelek, a rügyek és a fürt. A szőlőnövény virágzata fürtvirágzat, egy ilyenen akár több száz virág is képződhet, melyeknek kis hányada termékenyül csak meg. Ebből a virágzatból alakul ki a fürt, melyet a fürtágazat és a fehér, vagy kék bogyók alkotnak. A bogyótermés olyan többmagvú termés, húsos- leves résszel és kemény, vastag maghéjjal, melynek érdekessége, hogy magában hordozza a majdani bor jellegzetes jegyeit, így például illat- és aromajellemzőit is. A bogyók felületét vékony viaszréteg borítja, mely a kórokozóktól és a párolgástól védi a termést. A szőlőszem mérete az adott szőlőfajta függvényében változik, a nagyobb bogyó akár négy magot is tartalmazhat, míg a kisebbekben általában kettő található. A bogyó kocsánykoronából, ecsetből, héjból, bogyóhúsból és magból áll, és bogyókocsánnyal kapcsolódik a fürthöz. A tőkéhez hozzátartoznak még a már egy vagy több tenyészidőszakot megélt, lombkoronájukat vesztett fásodott szárak: a vessző és a cser.

A szőlőbogyó fejlődésének kezdete a tavaszi rügyfakadás, melyre igen veszélyesek a márciusi fagyok. Hat- tizenkét héttel később, tavasz végén, nyár elején virágzik a szőlőnövény, mintegy tíz napig. Közvetlenül ezután megindul a szőlőbogyók kifejlődése a megtermékenyült virágokból. Nyár derekán kezdődik a termésérés, mely során megnövekszik a bogyók cukortartalma, gyümölcshúsuk meglágyul, és színük is változni kezd. A szüretet a gazdák a teljes éréshez igazítják.

MINŐSÉGET MEGHATÁROZÓ TÉNYEZŐK

A szőlőt felhasználásuk szempontjából két nagyobb csoportra lehet osztani: csemegeszőlőre és a kifejezetten borkészítésre alkalmas borszőlőre. Az egyes borszőlőfajták magukban hordozzák a majdani ital jellegzetességeit, amelyek alapvetően meghatározzák a bor értékmérő tulajdonságait. Ezért fontos, hogy a növény az adott fajtának lehető legmegfelelőbb feltételek között, optimális ökológiai adottságok mellett, a legalkalmasabb műveléstechnika alkalmazásával fejlődjön. Fontos, minőséget meghatározó tényező a termőtalaj, az éghajlat és a domborzati viszonyok.

Amikor az Újvilág szőlőtermelői meleg, napsütéses területeikre kezdték telepíteni a zordabb körülményekhez, rosszabb minőségű talajhoz szokott chardonnay-t, vagy éppen a cabernet sauvignont, az elkészült bor már nem tartalmazta a szűkebb termőhely, a dűlő karaktereit. Boraik kiválóak lettek, hiszen a szőlő meghálálta a tápanyagban gazdagabb talaj nyújtotta adottságokat, mégis a chardonnay híres és kiváló ízét igazán a krétás, champagne-i borvidék garantálja. Ennek legfőbb oka az, hogy az adott talaj vegyi összetétele - legfőbbképpen pedig ásványianyag-tartalma - fontos szerepet játszik a bor ízének alakulásában.

A minőségi bor termesztésének előfeltétele a viszonylag tápanyagszegény talaj, amely terjeszkedésre kényszeríti a szőlőnövény gyökereit - ellentétben a termékeny talajjal, ami a lombkorona növekedését serkenti, a gyümölcsérés rovására. Ezen kívül fontos, hogy jó legyen a terület vízáteresztő-képessége, hogy a mélyebb rétegekben el tudja raktározni azt, melyből alkalomadtán a gyökerek felvehetik a számukra szükséges mennyiséget.

Az éghajlat rejti talán a legtöbb veszélyt magában a szőlő számára, hiszen állandó rizikó az esetleges tavaszi fagy, a jégeső, az aszály, vagy éppen a terméskötődést gátló rossz idő virágzáskor. A szőlőnövény hő- és fényigényes, minimum 10°C szükséges életfolyamatainak megindulásához, és 9-21°C középhőmérsékletű izotermák jelentik a szabadföldi termesztés határait. Ideális feltételnek a 15°C körüli átlaghőmérsékletet, az évi minimum 500-750 mm csapadékmennyiséget és legalább 1300 órányi napsütést tekintik a szakértők. Továbbá, meghatározza a leendő nedű minőségét a szüret pontosan kiválasztott időpontja, mely esetében figyelembe kell venni az adott éghajlati szélsőségeket, a megfelelő érettségi állapotot, sőt, az sem mindegy, hogy a bogyókat nappal, vagy éjszaka szedik le.

Fel

Mi a SZŐLŐSZEM


 

Borkészítés

A borkészítés a szürettel kezdődik, de mikor is kell szüretelni?

A szüret idejének pontos kijelölése nem is hinnénk mennyire fontos az igazán jó minőségű bor előállítása érdekében.

Borszőlők esetében az érettség meghatározását a készítendő bor minősége, típusa dönti el. Ennek megfelelően vizsgálják a szőlőbogyó cukor- és savtartalmát, ezek arányát, mert ezen tényezők döntő módon befolyásolják a majdani bor ízét.

A szőlőfürt fejlődési folyamata négy szakaszra bontható: növekedési, zsendülési, érési szakaszra és a túlérés időszakára. Ezalatt az idő alatt alapvetően változik a fürt morfológiája és kémiai összetétele:

A növekedési periódus a megtermékenyüléstől a zsendülésig tart: a bogyók térfogata növekszik, de még erősen zöldek és kemények. Cukortartalmuk alacsony, ellenben a savtartalommal, mely az idő haladtával fokozatosan növekszik, maximumát akkor éri el, amikor a bogyó zsendülni kezd.

Zsendüléskor hirtelen változás megy végbe a bogyóban: a közel kéthetes átalakulás során térfogata még nagyobb lesz, és mivel sejtfalai átalakulnak, külseje átlátszóbbá, rugalmasabbá, puhává válik. Elveszti klorofilltartalmát, színeződni kezd, cukortartalma megnő, savtartalma pedig folyamatosan csökken.

Az érés szakaszában a szőlőbogyó térfogata maximálisra nő, belső összetétele változik: a már meglévő alkotórészek átalakulnak és egyéb, más szervekből származó anyagok halmozódnak fel benne. A teljes érést tekintve meg kell különböztetni a szőlőmag fiziológiai érettségét és a szőlőbogyó érettségét. Amikor a bogyó eléri a teljes érettség állapotát, a levelekből nem áramlik be több cukor, így cukortartalma már nem növekszik tovább és ekkor a legalkalmasabb az időpont a szüretre.

A túlérés állapota a cukorbeáramlás megszűnésével veszi kezdetét, a vízleadás és töppedés következtében a bogyók levének cukor-, ásványianyag-, és nitrogéntartalma folyamatosan koncentrálódni kezd.

A borszőlő esetében a technológiai és biológiai érettség állapota általában egybeesik, ám közbeszólhatnak bizonyos külső tényezők. Ha hosszabb csapadékos időszakra, rothadásra van kilátás (vagy például Ausztráliai termőterületeken jellemző a hirtelen felbukkanó, fosztogató madárcsapat is), a termelő rákényszerül a korai szüretre, amely akár savanykás fehérbort, vagy vékony, tanninos vörösbort eredményezhet. További kivételt képez Champagne és egyéb pezsgőkészítő területek is, ahol szándékosan a biológiai érettség előtt, magas savtartalommal szüretelnek, vagy hazánk, ahol túlérésben szüretelik a Tokaji borkülönlegességekhez szükséges, aszúsodott szemeket.

A borkészítési célra felhasználandó szőlőtermésnek legalább 13 tömegszázalék (mustfok) természetes cukortartalommal kell rendelkeznie, ez alatti must csak ipari célú feldolgozásra alkalmas.

Szőlőtől a borig
A borkészítés első munkafolyamata a szőlő feldolgozása, ezt követi a mustkezelés, az erjesztés, majd a bor kezelése és végül palackozása, forgalombahozatala.

Az első lépés, a szőlő feldolgozása az, amely a legjobban befolyásolja a leendő must, a későbbi bor minőségét. Ez tulajdonképpen a szőlő levének elkülönítése a szőlőfürt szilárd részétől, a törkölytől (kocsány, mag, héj). A folyamat során törkölyös must, majd must és törköly keletkezik. Mivel igazán jó bort csak minőségi alapanyagokból lehet készíteni, a legjobb, ha már rögtön a szüret után kiválogatják a beteg, éretlen, vagy rothadt fürtöket, és ezek nem kerülnek feldolgozásra. A feldolgozás módja függ attól, hogy milyen fajta szőlőről van szó (fehér vagy kék), illetve a készítendő bor jellegétől, (például borkülönlegesség, pezsgőalapbor, stb.), illetve más a technológia fehér-, a vörös- és rosébor előállításakor is.

A következő állomás a borkészítés felé a bogyózás, majd a zúzás, préselés. A borminőség szempontjából fontos a sorrend, mert a kocsány mechanikai feldolgozása és cefrébe jutása minőségrontó tényező lehet. A bogyózógépek az idők folyamán olyan tökéletessé váltak, hogy alig marad bogyó a kocsányon. Régebben a bogyózás csak a vörösborok készítésekor volt szokás, de mostanra már a fehér borszőlők esetében is alkalmazzák. A különbség, hogy a vörösborhoz csak az erjedés után préselik ki a cefrét, míg a fehérborok mustja a héjról leválasztva erjed.

A zúzás során a cél a bogyó olyan mértékű megroppantása, mely a héj fölrepedését, húsának kíméletes roncsolását eredményezi, a magvak megsértése nélkül. A kemény héjú szőlőfajták zúzására általában gyorsabb, nagyobb teljesítményű gépeket használnak.

A lezúzott bogyókból kinyert cefrét mustelválasztó berendezésekbe juttatják, hogy ún. színmustot kapjanak, és az igazán jó minőségű bor érdekében meg kell tisztítani az esetleges szennyeződésektől is: bogyófoszlányoktól, magtöredékektől, talajrészecskéktől, a must oxigénfelvételével kicsapódó zavarosságoktól.

A borkészítés legfontosabb szakasza az alkoholos erjedés. A folyamat során az édes must (cefre) összetétele megváltozik, savas ízű, csípős újborrá alakul. Feljavításra is ebben a fázisban van lehetőség: ekkor növelhető a cukortartalom, szabályozható a savtartalom és módosítható a szín; természetesen csak az aktuális bortörvény betartásával. Az alkoholos erjedést az élesztő enzimjei indítják be, bonyolult kémiai folyamatok láncolatában

Az erjesztésre használt tartály mérete és típusa szintén minőséget befolyásoló tényező. Bár még látni üveggel bélelt beton- és üvegszálas műanyagból készült "edényeket", a korszerűbb, könnyen karbantartható megoldás a nagyméretű, hőmérsékletszabályozó rendszerrel szerelt acéltartály - mindenekelőtt hideg, lassú erjesztést igénylő, üde, élénk fehérborok és rosék készítéséhez. Vörösborokat inkább hagyományos, nagyméretű, tetejükön nyitott, fából készült erjesztőkádakban érlelnek.

A borászatba megérkező fehér szőlőt zúzzák, préselik, majd átlátszó, friss mustot nyernek belőle.

A rosét többféleképpen készíthetik: előállítására elvileg bármely kékszőlőfajta alkalmas. A szőlőt kellően éretten, de nem túl éretten célszerű szüretelni, amikor még a savtartalom jól illik az élénk jelleghez. Minőségi nedű előállításának érdekében zúzás után a törkölyös mustot - a szőlőfajtától és az elérni kívánt színtől függően - 4-24 órán át állni hagyják. Ezt követően a mustot a törkölytől leválasztva, a fehérborokhoz hasonlóan erjesztik.

A meghatározott idejű héjon áztatást néha fehér borszőlők esetében is alkalmazzák, annak érdekében, hogy a bogyó héjában lévő aroma-, és ízanyagokat az utolsó cseppig kiáztassák.

Vörösborok esetében számtalan variáció létezik. A héjon erjesztés során az erjedés alatt képződő alkohol fehérjedenaturáló és színkioldó hatása érvényesül. Az alkohol hatására a héj szín- és cserzőanyag tartalma a folyadékba áramlik. Egyes alacsonyabb tannintartalmú fajták, például a pinot noir esetében is, részben bogyózás nélkül, a fürtök egy részét egészben hagyva áztatják a szőlőt, míg a Beaujolais és még néhány fiatalon és gyümölcsösen fogyasztandó vörösbor ún. széndioxidos erjesztéssel készül. Az eljárás lényege, hogy az erjesztőtartályokba egész fürtöket öntenek, feltöltik széndioxiddal, majd légmentesen lezárják, hogy az erjedés első fázisában ne kerülhessen élesztő a bogyók belsejébe. Az így készített borok friss mustízűek.


Bor kezelése
A bor kezelésének célja egyrészt a borfejlődés irányítása: illat-, íz- és zamatanyagainak legkedvezőbb kialakítása, másrészt a bor megtisztítása, üledék- és zavarosságmentességének szavatolása egészen a fogyasztásig.

A must kierjedése után keletkezett bor eleinte zavaros, illata, zamata fejletlen. A zavaros újbor a gravitációs ülepedés folytán fokozatosan tisztulni kezd, ezáltal egyre élvezhetőbbé válik. A tisztulási folyamat azonban lassú és nem tökéletes, így a bort hatékony kezelésekkel kell megtisztítani. A bor élvezeti értékét a tisztaság mellett alapvetően főbb alkotórészeinek aránya, összetétele határozza meg. Ezért a borok esetleges összetételbeli hiányosságait mielőbb meg kell szüntetni, és ezt követően a borokat a szükséges ideig kell érlelni.

A bor fejlődése, érése során több fiziko-kémiai, kémiai reakció játszódik le. A folyamat végére szinte teljesen átalakul a kezdeti anyag: kialakul és mindinkább végletessé válik íze, zamata, illata. A bor érésében a szőlőtermés minősége és számos más körülmény között legjelentősebbek az oxidációs, redukciós folyamatok. Aszerint, hogy az oxidációs vagy redukciós hatásoknak mikor és milyen mértékben engednek teret a bor érésében, meg lehet különböztetni reduktív, mérsékelten reduktív, mérsékelten oxidatív és oxidatív borkezelést. Ezek között nem húzható merev határ, az egyes technológiák kiválasztásában, kombinálásában a szőlőtermés minősége a meghatározó, továbbá a pincészeti, piaci viszonyok a befolyásoló tényezők.

A borban lévő zavarosságok megszüntetésére az egyik leghatékonyabb módszer a derítés. A művelet során olyan anyagokat kell a borhoz adni -például friss tojásfehérjét vagy tejfehérjét - mely a borban leülepedik, és minden szilárd részecskét magához ragad, így nem marad lebegő üledék a borban.

Hasonló célt szolgál a szűrés is, amely általában a derítést követő munkafolyamat, melynek szerepe a borpalackozás térhódításával ugrásszerűen megnőtt. A szűrőfelülettől függően meg lehet különböztetni felületi, azaz kétdimenziós és mélységi, más néven háromdimenziós szűrést. A különböző technikák, új szűrési módszerek szinte forradalmasították a borászati technológiát.

A bor összetételi hiányosságait szintén fontos pótolni, hiszen az ital élvezeti értékét ez befolyásolja talán a leginkább. Az a bor nevezhető harmonikusnak, amelynek alkotórészei összhangban vannak, ízleléskor kellemes összbenyomást keltenek. A főbb alkotórészek aránya (sav, cukor, alkohol) mellett fontos minőségmeghatározó jegyek a szőlőtermésből származó és a borérlelés folyamán képződött illat- és zamatanyagok. A harmonikus íz elérésére alkalmazzák még a házasítást, mely tulajdonképpen két- vagy többféle bor célszerű összekeverését jelenti.

Igen régóta alkalmazott borkezelési eljárás a kénezés is, melynek nagy szerepe van a korszerű borkészítésben és kezelésben, illetve a borgazdasági tisztaság fenntartásában. A kénessav kedvezően járul hozzá az íz- és zamatanyagok fejlődéséhez, mert leköti a szabad acetaldehidet, megakadályozva ezzel az elvénülést, a nemkívánatos avas óíz kialakulását. Jelentős szerepe van a vörösborok színstabilizálásában is, továbbá antiszeptikus és redukáló hatása teszi szinte nélkülözhetetlenné a borászati munkák során.

A borstabilizáció elsődleges célja, hogy a borban a fogyasztásig ne mehessen végba semmilyen káros fizikai, kémiai vagy biológiai elváltozás az esetleges környezeti hatások miatt. Ezt egyrészt védő hatással lehet kiküszöbölni: a bor egyes alkotórészeinek védelmével, illetve olyan borkezelési eljárással, melynek során mesterségesen idézik elő a zavarosodás körülményeit, hogy később hasonló behatásra a bor stabil maradjon. Leginkább alkalmazott borstabilizációs módszer a hőkezelés és a kémiai anyagok használata.


Tárolás

Az idők során számos fafajtát kipróbáltak a borászok, de mára kétség sem fér hozzá, hogy a legjobb eredményt a tölgyfa adja. A fahordós érlelés hatását sokan azzal váltják ki, hogy tölgyfa dongát vagy zsákban tölgyfa forgácsot tesznek a tartályba, vagy a kádban érlelődő borba. Ezzel a módszerrel azonban csak rövidtávra lehet "tölgyesíteni" a bort, és hatásfoka közel sem olyan, mint a valódi tölgyhordóé.

Illatok és aromák

Az egyes íz- és illatjegyek kifejezetten a kóstoláskor, fogyasztáskor érdekesek, az ismert tölgy-íz mellett azonban számos más aromára is ráismerhetünk. Az ausztrál shiraz csokoládés, a vörös burgundi eper, az elzászi pinot gris füst, a Côte du Rhône bors, a cabernet sauvignon szegfűszeg, a gewürztraminer törökméz, a dél-afrikai pinotage banán illat- és ízjegyeket tartalmaz.

Az illatok általában három forrásból erednek. Az első csoportot, az ún. primer vagy elsődleges aromát maga a szőlő adja, ezek legtöbbször élénken gyümölcsös, virágos, növényi illatjegyek. A másodlagos aromák a borászati folyamatokból származnak: a vaj vagy tejszín például leginkább olyan fehérborokban bukkan fel, ahol almasavbontás zajlott le, míg a vanília, faforgács és pirítós illata azt jelzi, hogy a bort új tölgyfahordóban érlelték. A harmadlagos, vagy tercier aromák, az összetett, lekerekedett illatjegyek komoly minőségű borokban alakulnak ki, a hosszabb palackos érlelés során. A kezdetben kicsattanó gyümölcsaromákat fokozatosan mélyebb illatok egymásba fonódó rétegei váltják fel.

Fehérborok esetében a palackérettséget leginkább a mézesség jelzi, illetve, a pirítóshoz, pörkölt olajos magvakhoz, valamint a benzinhez hasonló illat. Vörösboroknál a gyümölcsösség kisimulása után édeskésebb, aszalt gyümölcsökre emlékeztető jegy, ritkább esetben a vadhúsos aroma a tapasztalt.

Palackozás

Régebben úgy tartották, hogy minden borfajtának jót tesz a palackos érlelés. Ez részben igaz, mert számos bornak valóban jót tesz az érlelés (chardonnay, burgundi, bordói, tokaji), ám napjainkban a legtöbbjét mégis azonnali, vagy a szüret után egy-két éven belüli fogyasztásra szánják a termelők. Ezek az olcsóbb borok ugyanis nem eltenni valók, mert nem rendelkeznek olyan komoly sav- és tannintartalommal, hogy kiállják az évek próbáját, minőségjavulásról pedig egyáltalán nem beszélhetünk hosszas tárolás után sem.

A borászati technológia végső célja túlnyomó részben az, hogy a termelők, forgalmazók, fogyasztók érdekeinek megfelelő palackozott bort állítson elő. A borok minősége és eredetisége a palackozással szavatolható, ez szintén igen összetett borászati munka: egyesíti magában a magas színvonalú technológiát és a fejlett technikát. A palackozásnak is van egyfajta borstabilizációs feladata: fontos, hogy biztosítsa a bor zavarosság- és üledékmentességét, illetve átvigye, majd megtartsa a szőlőtermésből származó és a tárolás folyamán kialakult finom borjelleget.

Évtizedekkel ezelőtt még a 0,7 l-es űrmérték volt a jellemző, mára divatosabb a 0,75 és a 0,5 literes, hosszú nyakú, karcsú palackokban tárolt bor. Az üveg formájának és színének megválasztását hosszas marketing munka előzi meg, hogy a polcokra kerülő áru a lehető legpompásabb, stílusos és könnyen értékesíthető legyen. A vörösborok elegáns megjelenését a sötétzöld, a fehérborokét a barna palack teszi hangsúlyosabbá, a roséborok pedig kifejezetten a színtelen üvegben érvényesülnek a legjobban.

A borosüvegek használatára már nem vonatkoznak a régebbi, merev szabályok, ám néhány kritériumnak manapság is meg kell felelniük. Ilyen például az, hogy a palackfal mindenhol egyforma vastagságú, szája a dugó hosszáig egyenletesen henger legyen. Továbbá, egyenesen álljon a talpán, hő- és nyomásálló legyen, és nem tartalmazhat semmiféle borban oldódó anyagot.

A palackok lezárása szintén sokat elárul tartalmukról: a hagyományos, paratölgykéregből készült parafadugó a minőségi borok jelképe. Előnye, hogy rugalmas, lég- és folyadékzáró, nem sérti az üveg száját és elárulja a legkisebb sérülést is. Hátránya az olcsóbb fémzárak és műanyagdugókkal szemben, hogy költséges importanyag és kiemelése kissé körülményes.

A borosüveg címkéje szintén nem elhanyagolandó, ez informál arról, hogy milyen fajtájú szőlőből készült az adott bor, megjelöli az adott régiót - ami a hozzáértők számára fontos információ - feltűnteti továbbá a minőségi kategóriát, a borstílusra utaló megnevezést, az ital alkoholtartalmát és a birtok, termelő nevét vagy a márkanevet is.

Fel

Borkészítés


Borlexikon

Animális illat
Elsősorban vörösborokban előforduló, nehéz illatjelleg, mely leginkább az idősebb boroknál gyakori. Emlékeztethet bőrre, tejtermékre és más állati eredetű anyagra egyaránt.

Aroma
Főleg a szőlőfajtából származó illat, amelyet a bor szaglásakor, vagy kóstoláskor érezhetünk. Illékony anyagokból tevődik össze.

Aszú
A világ egyik legjobb adottságokkal rendelkező nemes édes bora. A tőkén aszúsodott (nemespenésztől - botrytis cinerea) a szüretkor külön szedett szőlőszemekből tésztaszerű masszát készítenek, amelyet musttal öntenek föl. A meglévő törvények szerint cukor és a cukormentes vonadékanyag alapján 3-6-ig terjedő puttonyszámos aszúként hozhatják forgalomba.

Aszúeszencia
Az aszúk között a legmagasabb minőségi borkategória. Minimum 6 puttonyos aszúnak felel meg beltartalmi értékei, de általában jóval magasabbak.

Aszútészta
Tésztaszerű, péppé feldolgozott aszúsodott szőlő, amelyet az aszúkészítés folyamán mustba vagy borba áztatnak.

Avinálás
Borpárlat, vagy szesz hozzáadásával a bor alkoholtartalmának növelése.

Bacchus
A római kultúrában a termékenység és a bor istene.

Barrique
Franciaországból elterjedt szivar formájú tölgyfahordó, melynek mérete 225 liter.

Borbetegség
A bor olyan káros elváltozása, melyet többnyire mikroorganizmusok okoznak.

Borbírálat
A borok színének, illatának és ízének vizsgálata érzékszerveink segítségével.

Borbíráló
Az a személy, aki a borok érzékszervi (szenzorikus) vizsgálatát végzi.

Borhiba
A bor olyan káros elváltozása, amely kémiai és fizikai hatások miatt jön létre.

Borkő
Általában színtelen, vagy fehér kristályok, melyek a must erjedése során a borkősavból válnak ki. Jelenléte nem hiba a borban, inkább a minőség jele.

Borpárlat
A bor lepárlásakor nyert magas alkoholtartalmú ital.

Buké
A borok illatának és zamatának összhangját illetjük ezzel a kifejezéssel.

Cefre
Zúzott, esetleg erjedő vagy erjesztésre előkészített szőlő vagy más gyümölcs.

Cukorfok
A szőlő cukortartalmának mérésére használt mérték. Általánosságban elmondható, hogy minél magasabb a cukorfok, annál magasabb a bor minősége.

Cuvée
Különböző szőlőfajták, düllők, évjáratok mustjainak vagy borainak házasítása egy jobb minőség érdekében.

Dekantálás
Magyarul nem mást, mint áttöltést jelent. Az idősebb boroknál a palack alján keletkezett üledék eltávolítására használjuk. A fiatalabb vörös és fehér (ritkán) borok esetében levegőztetés céljából használjuk, így több oxigénhez jut a bor, és jobban kinyílik a fogyasztó felé.

Dugó íz
Kellemetlen szagú és ízű borhiba, ilyen esetben azt szoktuk mondani a borra, hogy "dugós", egyes felmérések szerint minden tizedik bor dugós. A dugó legkülönbözőbb hibái okozhatják.

Édes
A magyar bortörvény szerint az a bor, melyben a maradék cukortartalom 45 gramm/liter-nél magasabb.

Etikett
A borospalackon lévő címke.

Félédes
A magyar bortörvény szerint az a bor, melyben a maradék cukortartalom 12,1 és 45 gramm/liter között van.

Félszáraz
A magyar bortörvény szerint az a bor, melyben a maradék cukortartalom 4 és 12 gramm/liter között van.

Folyóbor
A hordókból vagy tartályokból palackozás nélkül forgalomba kerülő, gyors fogyasztásra szánt bor.

Száraz
A magyar bortörvény szerint az a bor, melyben a maradék cukortartalom 4 gramm/liter alatt van.

Filoxéra
Másnéven szőlőgyökér tetű. A XIX. század végén a filoxéra óriási pusztítást okozott egész Európában, így hazánkban is.

Gönci hordó
Tokaj-hegyalján évszázadok óta használt 136 literes tölgyfából készült hordó.

Hektár
Földterület mérésére használt mérték. 1 hektár = 10000 m2

Jánosáldás
A búcsúzás előtt elfogyasztott utolsó pohár bor.

Kapszula
Az üveg nyakát beborító ón, alumínium vagy műanyag védőfólia.

Karaffa
Hasas áttetsző színű, üveg korsó, amelybe egyes borok dekantálásra kerülnek.

Magnum
A szabvány méret (0,75 liter) duplája, tehát 1,5 liter űrtartalmú borospalack. Ezekben a palackokban lassabban érik a bor, ezért általában jó évjáratoknál használják.

Must
A szőlő friss, még erjedés előtti leve.

Oxidatív
Egyes borkülönlegességeknél hozzátartozik a levegő jelenléte a bor készítés technológiájához (pl.: sherry). Az erőteljes oxidáció viszont egy általános bornál öreg ízt okozhat, tehát negatív hatást gyakorol a bor minőségére.

Palackbuké
A hosszabb ideig palackban érlelt boroknál kialakult illat és íz összessége.

Reduktív
A levegő kizárásával érlelt bor. Ez a folyamat általában légmentesen záródó, hűthető acéltartályokban történik, így a borok megőrzik friss, üde, gyümölcsös íz és illataromájukat.

Seprő
A borok üledéke, amely általában élesztőt és borkövet tartalmaz.

Sommelier
A borpincér francia neve. Szerepe a vendégek szakmai informálása, bor ajánlása és szakmai felszolgálása. Ezen kívül a borválaszték összeállítása és annak szakszerű tárolása.

Tannin
A szőlőfürtök kocsányában és a bogyóhéjban, ezen kívül a fában is előforduló polifenolokhoz tartozó szervesanyag. Számottevő mennyiségben a vörösborban található meg. A száj egész felületén fanyar, összehúzó érzést kelt.

Törköly
A szőlőfürtök vagy bogyók kipréselése után visszamaradt szilárd szár, héj és mag részek. A vizes törköly lepárlásával nyert pálinkát nevezzük törkölypálinkának. (Olaszországban Grappa névre hallgat.)


Utóíz
A bor lenyelése után a szájban megmaradó íz. Tartóssága fontos értékmérő lehet, általában minél nagyobb egy bor annál hosszabb az utóíze.

Üledék
A borospalack alján leülepedett részecskék összessége. Ez általában nem jelenti a bor hibáját.

Fel

Borlexikon


Forrás részben:
www.hnt.hu
 
www.gourmandnet.hu