A Móri borvidék az Észak-Dunántúli szőlőtermelő tájba tartozik. Viszonylag kis borvidék, melyhez mindössze hat település tartozik. Jelenlegi területe 1000 hektár. Ennek a történelmi borvidéknek a mikroklímájára, uralkodó szélirányára, meglehetősen rányomja bélyegét a Vértes és a Bakony között húzódó Móri árok.

Éghajlata mérsékelten hűvös és mérsékelten száraz. Az éves középhőmérséklet 10 °C. A tájat közepes fényviszonyok és 600-650 mm lehullott csapadék jellemzi. A legtöbb eső nyáron, míg a legkevesebb februárban és márciusban esik. Az uralkodó szélirány északnyugati. A már Nagy odafigyelést kíván a növényvédelmi technológiák terén. Talaja többnyire löszön kialakult barna erdőtalaj és oligocén homok.

Az Ezerjó Hazája-ként is ismert Móri borvidék nagy múlttal, évszázados hagyományokkal bír. Bizonyított tény, hogy a szőlőtermesztést a rómaiak alapozták meg, így a honfoglaláskor ide telepedő törzsek, itt már virágzó szőlőkultúrát találtak. A borvidék fontosságát bizonyítja, hogy 1080 körül I. László király az egri püspökségnek adományozta a települést, melyet 1327-ben Károly Róbert Csókakő várához csatolt.

Az 1960-as évekre, az ültetvények több mint 90%-át, a fejművelésű Ezerjó adta. Termesztése, illetve a szőlőtermesztés technológiája, az utóbbi negyven évben nagy változáson esett át. Ma már csak elvétve találkozhatunk a hagyományos gyalogszőlővel. Helyét, a széles soros, magasművelésű, huzalos támrendszeren termesztett, kevésbé rothadás- és fagyérzékeny fajták vették át. A jelenleg érvényben lévő, ajánlott fajtajegyzék a következő: Chardonnay, Ezerjó, Királyleányka, Leányka, Ottonel muskotály, Rajnairizling, Tramini. A Móri borvidéken termesztett borok jellegzetessége a magas alkoholtartalom, a tüzesség és a lassú öregedés. Bár a borok erősen savas jellegűek, a nagy test kiválóan kompenzálja ezt. Mór különálló borvidékké nyilvánítása fontos szerepet játszott abban, hogy a tájhoz mindvégig hűséges Ezerjó, továbbra is betölthesse az őt megillető helyet Magyarország szőlőtermesztésében és borászatában.